Fidesz-közeli sajtóértesülések szerint Orbán Viktor mégsem lesz miniszterelnök, ugyanis a következő kormánypárt – kétharmados többsége birtokában – megszünteti a miniszterelnöki posztot. Korábbi tervek szerint 6-8 minisztérium lett volna a jelenlegi 11 helyett, ám a legújabb terv szerint mindössze egyetlenegy minisztérium, ún. államminisztérium lesz, és annak Orbán Viktor lesz a vezetője mint államminiszter. A miniszterelnöki poszt [...]
Cikkek rendőrség címkével
Mutasd a mellényed, megmondom, ki vagy!
A napokban jelent meg az egyik budapesti felnőttképzési központ hirdetménye, amelyben gárdistafelismerő OKJ-s tanfolyamot hirdet az ismert oktatásszervező cég. A hirdetés szerint a képzés a szakmai tudásanyag átadása és a gyakorlati ismeretek mellett a közterületi munkában kiemelkedően fontos jogszabályi háttérrel és joggyakorlattal is megismerteti a résztvevőket. Obsitos Mária, a TUDOR-OKT Oktatási Kft. ügyvezetője kérdésünkre elmondta: [...]
Fokozott ellenőrzés az utakon – bírság helyett piros tojás
Fokozott, egyben rendhagyó közúti ellenőrzésre számíthatnak ma éjfélig az autósok. A rendőrség húsvéthétfőre való tekintettel a szokásosnál szigorúbban ellenőrzi a közutakat – az ellenőrzés része minden esetben a szondáztatás, az ittas járművezetés kiszűrése. A volán mögé ülés előtt mérsékelt mennyiségű alkoholt fogyasztott autóvezetőknek ugyanakkor a mai napon kivételesen nem kell büntetéstől tartaniuk: ha a sofőr [...]
Egy marha okozott balesetet a XII. kerületben
Szokatlan balesethez riasztották a tűzoltókat kora reggel a XII. kerületben. A hajnali órákban két szolgálatot teljesítő járőr lett figyelmes arra, hogy a Böszörményi út – Kiss János altábornagy utca kereszteződésében, az 59-es villamos sínpályáján, a zebrán egy tehén áll. Juhász Garas Norbert törzsőrmester elmondása szerint a mozdulatlan, holstein-fríz fajtájú állatot társával először szobornak hitték (ami [...]



Hírek