Cikkek kerékpár címkével

Beperelték a Critical Masst

A múlt hétvégi nagy sikerű biciklis felvonulási rendezvény jövője bizonytalanná válhat, amennyiben a most indított polgári peres eljárásban elmarasztalják a szervezőket. Autósok egy kisebb csoportosulása ugyanis keresetet adott be a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz, melyben nem vagyoni kártérítést követelnek a szervezőktől, kérve emellett a bíróságot, hogy tiltsa be a rendezvényt. „Akkor már inkább Gárda-felvonulás” – [...]

Endrei Judit majdnem részt vett a Critical Masson

Endrei Judit, az MTV volt műsorvezető-bemondója az idén mindenféleképpen el akarta kísérni gyermekeit, a 19 éves Nórát és a 15 éves Laurát a budapesti kerékpáros felvonulásra. „A férjemmel együtt úgy terveztük, hogy a könnyű vasárnapi ebéd után együtt kerekezik a család mindazokkal, akik számára hasonlóképpen fontos az élhető városi környezet megteremtése. Sajnos azonban már a [...]

Kerékpárbarát sztrádákat tervez a leendő Fidesz-kormány

Kormányközeli értesülések szerint noha még le sem zajlott az országgyűlési választás második fordulója, máris háttéralkut kötött a Fidesz és az LMP. Az egészségügy magánosításának LMP-s támogatásáért cserébe a leendő Fidesz vezette kormány beengedné a kerékpárosokat az autópályákra. Hiába lesz várhatóan a leendő Fidesz-kormánynak kétharmados többsége a parlamentben, egyes sarkalatos törvények módosításának kedvezőbb lehet a társadalmi [...]