* hírportálunkon a mai naptól kezdve ezernyi szónál is többet mondó, képalapú hírek is szerepelni fognak
A(z) Bűnügy rovat cikkei
Pert fontolgat a móri mészáros
Számos közszolgálati, kereskedelmi és internetes médiumot is fenyegető stílusú levéllel keresett meg a móri Pongrácz Sándor, a Pongi-Hús Kft. ügyvezetője, a környékbeliek által csak „mészáros Sanyiként” emlegetett hentes. A helyreigazítási kérelmet tartalmazó levélben a húsipari szakember azt kifogásolja, hogy Weiszdorn Róbert életfogytig tartó büntetésének kiszabásakor több helyen is az jelent meg, hogy a 2002 tavaszán [...]
Döbbenet! Brazil kóristafiúk molesztáltak katolikus papokat
A botrány Alagoas állam Arapiraca városában tört ki, ahol a helyi televízió a múlt héten riportot készített a sértettekkel, és részleteket mutatott be a kompromittáló felvételekből. Az egyházmegye püspöke a leghatározottabban elítélte a történteket, vizsgálatot rendelt el, és feloszlatta a kórust. Mint elmondta, a helyzet rendezéséig felvételről játsszák majd az egyházi énekeket. A püspök minden [...]
Szomáliai kalózok foglalták el az olajfolt-katasztrófa elhárításán fáradozó amerikai parti őrség hajóit
Páratlan csapást mértek tegnap szomáliai kalózok az Egyesült Államokra, amikor az olajfolt kordában tartásán dolgozó hajók nagyobb részét hatalmukba kerítették. Mint ismeretes, a Mexikói-öbölben április 21-én felrobbant, majd elsüllyedt olajkútból ma is naponta körülbelül 800 000 liter olaj ömlik a vízbe Louisiana partjainál. Az olajfolt most 74 100 négyzetkilométeres, vagyis majdnem akkora, mint a Cseh Köztársaság. Tegnapig [...]
Az országhatáron is átnyúlik a Főkert-botrány?
A BKV-tól indult korrupciós botrány először az FKF Zrt.-nél folytatódott, ám úgy tűnik, hamar képbe került a Főkert Zrt. is. Szabados Imre leendő LMP-képviselő péntek reggeli sajtótájékoztatóján hívta fel a nyilvánosság figyelmét arra, hogy a Főkert nemcsak pénzek visszaosztásával, de szerinte növények és termőföld eltüntetésével is tehetett „apróbb szívességeket”. Hagyó Miklós arra is utasítást adott [...]
Tettvágytól égve: Megütötték Hajdú Pétert?
A Hajdú-Sarka házaspár sajtósa szerint orvosa tiltotta el minden megerőltetéstől és szerepléstől Hajdú Pétert, a TV2 Frizbi Hajdú Péterrel című talkshow-jának műsorvezetőjét, akinek így a hétről hétre nagy nézettségnek örvendő show-műsor vasárnapi adásának felvételét is le kellett mondania (melyben többek között a köztudatba bolondos-mókás videójával berobbant csinos újságírónővel, Szabó Patríciával beszélgetett volna). „Fertőző meghűlés miatt [...]
Közlemény – Megtámadták a Kihír.hu-t!
Tisztelt olvasóink! A Kihír.hu szerverei ellen április 9-én, péntek délben hackerek egy csoportja összehangolt támadást intézett. A hackerek a Sun Microsystems-féle Solaris operációs rendszert használó belső szerkesztői felületeken különböző obszcén szavakat, képeket és videoanyagokat helyeztek el, aminek eredményeképpen hírportálunkon átmenetileg lehetetlenné vált a tartalomszolgáltatás. A támadók személyazonossága és célja egyelőre nem ismert, mindössze annyi tudható, [...]
Zsarolással és ipari kémkedéssel is gyanúsítják Hagyó Miklóst
A Nemzeti Nyomozó Hivataltól kiszivárgott információk szerint zsarolással és ipari kémkedéssel is gyanúsítják a jelenleg képviselői mentelmi joga védelmét élvező Hagyó Miklóst. A volt főpolgármester-helyettes állítólag a finn Nokia céggel került kétes kapcsolatba. Értesüléseink szerint Hagyó politikai kapcsolatai révén jutott el Hengerics Péterhez, a Nokia komáromi gyártóbázisának vezetőjéhez. A különböző bűncselekményekkel meggyanúsított MSZP-s politikus Hengericset [...]
Tisztázatlan körülmények – tovább gyűrűzik a meteorügy
Továbbra is folyik a találgatás a 2010. február 28-án 23:25 perckor észlelt égi jelenséggel kapcsolatban. Bár sokan vélik úgy, hogy egyszerű meteor volt látható az égen, csillagászok egy része cáfolta ezt az elméletet, mondván, ekkora fényt olyan kis méretű tárgy, mely elkerülte volna a radarok figyelmét, nem tud okozni. Az ufópárti megfigyelők úgy érzik, végre [...]
Tanárverések után szülőverés
Tanár bántalmazott szülőt egy szabolcsi általános iskolában. Az agresszív pedagógus vallomásában túlterheltségére hivatkozott. A földrajztanárnő a szabolcsi iskola folyosóján támadt a fogadóórára érkezett szülőre. Az édesapa 7. osztályos fia érdemjegyeinek megalapozatlanságát kérte számon a pedagóguson, aki magyarázat helyett először kiabálva szidalmazni kezdte az édesapát, majd nekilökte egy szekrénynek, többször arcul ütötte és megrúgta. A verekedésnek [...]



Hírek