Új vidékfejlesztési, árvízvédelmi és idegenforgalmi terven töri a fejét a kormány. A terv szerint az ország elmaradottabb vidékein összekötnék az említett területeket. Előre megtervezett módon, településről településre haladna a program, melynek lényege, hogy árvíz idején tudatosan hagynának elárasztani egyes településeket. Ennek több előnye is lenne: a folyók többi szakaszán koncentráltabb,
ezáltal sikeresebb lehetne a védekezés; az elárasztott falvakban a már elöregedett házak minden bizonnyal összedőlnének, így a bontási költségek egy része megtakarítható lenne; ezen házak helyett újak épülnének, azokat pedig, amelyek kibírták a víz nyomását, felújítanák; a közterek is megújulnának; nem mellékesen az irányított áradással egyes nyomorral sújtott, higiéniai szempontból a középkort idéző települések kipucolását és járványveszély-mentesítését is hatékonyan lehetne elvégezni.
A terv hátránya ugyanakkor, hogy jelentős rugalmasság szükségeltetne hozzá, hiszen az időjárási viszonyoktól függne, hogy hány települést kell elárasztani, már ha egyáltalán szükséges. Figyelembe véve azonban a globális felmelegedés okozta időjárás-változást, egyre kevésbé számíthatunk nyugodt évekre.
Mivel az elárasztott települések mentén az árvízvédelmi vonalakat is felújítanák és fejlesztenék, a következő áradások idején ezeken a településeken már nem vagy csak csökkent mértékű készültségre lenne szükség, ami tovább javítaná a még el nem árasztandó települések melletti védelem hatékonyságát.
További fontos érv a terv mellett, hogy a katasztrófaturizmust is szervezetté lehetne tenni, hiszen jó előre tudni lehetne, hol lesz a következő „Nagy Árvíz”. Ez növelné a belföldi turizmust, ezáltal az állam több adóbevételre tehetne szert, valamint az érintett települések is pluszbevételhez juthatnának az idegenforgalmi adó révén, melyet szabadon használhatnának. A szervezettségből adódóan a katasztrófaturisták nem akadályoznák a védekezési munkálatokat, sőt információink szerint egyes utazási irodák a „katasztrófatúrákkal” párhuzamosan szívesen szerveznének „védekezőtúrákat” is, amely a megvédendő szakaszokon tovább növelné a sikeres védekezés esélyeit. Mint Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) elnöke érzékeltette, a „katasztrófatúrák” két- vagy többkörösek lehetnének: az úthoz járna egy második településlátogatás is a felújítás befejezte után, hogy a katasztrófaturisták lássák a változásokat, s nem utolsósorban hírét vigyék a vidék fejlődésének, ami újabb turistákat vonzana a térségbe. Lennének fakultatív körök is: ezeken a felújítási munkálatok különböző fázisaiba lehetne bekapcsolódni, így a katasztrófaturisták kicsit sajátjuknak is éreznék a települést, s talán többször is visszatérnének a későbbiekben meglátogatni „gyermekeiket”.
A fent felvázolt terv költségeit teljes egészében a vis maior keretre lehetne terhelni, így az egyéb felújítási, vidékfejlesztési és idegenforgalmi pályázatok keretét nem érintené, nagyban hozzájárulva azok sikeres lebonyolításához is.
Végül, de nem utolsósorban az építőiparnak is egy viszonylag folyamatos megrendelést adna, mely az egyes cégeket az esetlegesen nehezebb időszakokon átsegítené, csökkentené az ágazatban közismerten kirívóan magas körbetartozás mértékét, és egyúttal munkalehetőséget teremtene ezeken az elmaradott vidékeken, ezzel is elősegítve azok fejlődését.



Hírek
2010. június 8. 23:46
Jó a terv, de miért pont Wesselényi? Jobb lenne névadólént Weiss Manfréd, ha már ragaszkodunk a W-hez. Csónakázott ő is eleget a Csepel sziget körül. És ő, végül is, közelebb áll hozzánk, időben legalábbis. Egyébként, hát ….?
Válasz erre
2010. június 9. 11:46
@alfréd: Csónakázni csónakázhatott, de árvízi hajós nem lett belőle. Azonkívül a Weiss-terv elnevezés ellen Morvai Krisztina biztos, hogy tiltakozna.
Válasz erre
2010. június 10. 12:09
Ebben lehet valami. Javasolnám tehát Wass Albertet, egyszersmind egy mottót is a projekthez: „Települjünk inkább a hegyeinkre – mihelyt visszavettük őket!”.
Válasz erre