Cikkek 2010. áprilisi keltezéssel

Megyesi Gusztáv: „Nem értem!”

2010. április 30. | Itthon,Politika

Megyesi Gusztáv többszörös „Minőségi Újságírásért” díjas (és munkásságáért számos egyéb sajtódíjjal is jutalmazott) publicista számításai szerint Sólyom László hatalmas hibát követett el, amikor tegnapelőtt világossá tette: a választási eredmények és Orbán Viktorral a Sándor-palotában zárt ajtók mögött folytatott megbeszélése alapján az Országgyűlés alakuló ülésén Orbán Viktort fogja miniszterelnöknek jelölni, illetve javasolni a kormányalakításra. Megyesi Gusztávot [...]

Kötelező lesz az étkezés előtti ima

Megvalósulni látszik, amitől joggal tartottak a demokratikus értékeket, például az állam és egyház szétválasztását fontosnak tartó értelmiségiek. Értesüléseink szerint a Fidesz-kormány egyik első intézkedése lesz, hogy az iskolákban és az óvodákban kötelezővé teszik az étkezés előtti imát. Mint megtudtuk, az intézkedés célja az, hogy tudatosítsák a gyermekekben, az élelmiszerek megtermelése és elkészítése nem csak pénz [...]

Orbán Viktor mégsem lesz miniszterelnök!

Fidesz-közeli sajtóértesülések szerint Orbán Viktor mégsem lesz miniszterelnök, ugyanis a következő kormánypárt – kétharmados többsége birtokában – megszünteti a miniszterelnöki posztot. Korábbi tervek szerint 6-8 minisztérium lett volna a jelenlegi 11 helyett, ám a legújabb terv szerint mindössze egyetlenegy minisztérium, ún. államminisztérium lesz, és annak Orbán Viktor lesz a vezetője mint államminiszter. A miniszterelnöki poszt [...]

Endrei Judit majdnem részt vett a Critical Masson

Endrei Judit, az MTV volt műsorvezető-bemondója az idén mindenféleképpen el akarta kísérni gyermekeit, a 19 éves Nórát és a 15 éves Laurát a budapesti kerékpáros felvonulásra. „A férjemmel együtt úgy terveztük, hogy a könnyű vasárnapi ebéd után együtt kerekezik a család mindazokkal, akik számára hasonlóképpen fontos az élhető városi környezet megteremtése. Sajnos azonban már a [...]

Szőrmentén: Debreczeni József bajusz nélkül?!

Debreczeni József neves publicista, közíró, tanár, politikus, politikai elemző és műsorvezető az országgyűlési választás második fordulóján kialakult végeredmény ismertté válását követően különös módját választotta a véleménynyilvánításnak: a Fidesz földcsuszamlásszerű, kétharmados többséget eredményező győzelmétől elkeseredve borotvapengét ragadott, s megszabadult már-már védjegyének számító férfias bajuszától, egyben fogadalmat tett, hogy csak akkor növeszti vissza, ha Magyarországon ismét demokratikus [...]

Megszülettek!

Nagy pillanat érkezett el Mickey és Marlenka életében – ők azok, akik, mint köztudomású, a keteger.hu című, aktívan működő honlapot írják-üzemeltetik szabad idejükben. Marlenka ötös ikreknek adott életet! Az apróságok jó étvágyúak, néhány nap múlva remélhetőleg már rágcsálni fognak. Terveiről a családfő a következő rövid nyilatkozatot adta: „Szeretnénk mielőbb bevonni az ikreket a közös munkába. [...]

Gerendás Péter lehet a Type O Negative új frontembere

Alig egy héttel a brooklyni goth/heavy metal zenekar frontemberének, Peter Steele-nek váratlan halálát követően a zenei szaksajtóban olyan hírek kaptak szárnyra, miszerint zenésztársai magyar frontemberrel kívánják pótolni a 48 éves korában elhunyt lengyel származású énekes-basszusgitárost. A Rolling Stone magazin honlapján megjelent hír szerint Peter Steele évek óta nagy rajongója volt Gerendás Péternek, az 54. születésnapját [...]

Az országhatáron is átnyúlik a Főkert-botrány?

A BKV-tól indult korrupciós botrány először az FKF Zrt.-nél folytatódott, ám úgy tűnik, hamar képbe került a Főkert Zrt. is. Szabados Imre leendő LMP-képviselő péntek reggeli sajtótájékoztatóján hívta fel a nyilvánosság figyelmét arra, hogy a Főkert nemcsak pénzek visszaosztásával, de szerinte növények és termőföld eltüntetésével is tehetett „apróbb szívességeket”. Hagyó Miklós arra is utasítást adott [...]

Kerékpárbarát sztrádákat tervez a leendő Fidesz-kormány

Kormányközeli értesülések szerint noha még le sem zajlott az országgyűlési választás második fordulója, máris háttéralkut kötött a Fidesz és az LMP. Az egészségügy magánosításának LMP-s támogatásáért cserébe a leendő Fidesz vezette kormány beengedné a kerékpárosokat az autópályákra. Hiába lesz várhatóan a leendő Fidesz-kormánynak kétharmados többsége a parlamentben, egyes sarkalatos törvények módosításának kedvezőbb lehet a társadalmi [...]

Tettvágytól égve: Megütötték Hajdú Pétert?

A Hajdú-Sarka házaspár sajtósa szerint orvosa tiltotta el minden megerőltetéstől és szerepléstől Hajdú Pétert, a TV2 Frizbi Hajdú Péterrel című talkshow-jának műsorvezetőjét, akinek így a hétről hétre nagy nézettségnek örvendő show-műsor vasárnapi adásának felvételét is le kellett mondania (melyben többek között a köztudatba bolondos-mókás videójával berobbant csinos újságírónővel, Szabó Patríciával beszélgetett volna). „Fertőző meghűlés miatt [...]