Wesselényi-terv – a kormány új alapokra helyezné az árvízvédelmet

Új vidékfejlesztési, árvízvédelmi és idegenforgalmi terven töri a fejét a kormány. A terv szerint az ország elmaradottabb vidékein összekötnék az említett területeket. Előre megtervezett módon, településről településre haladna a program, melynek lényege, hogy árvíz idején tudatosan hagynának elárasztani egyes településeket. Ennek több előnye is lenne: a folyók többi szakaszán koncentráltabb, ezáltal sikeresebb lehetne a védekezés; az elárasztott falvakban a már elöregedett házak minden bizonnyal összedőlnének, így a bontási költségek egy része megtakarítható lenne; ezen házak helyett újak épülnének, azokat pedig, amelyek kibírták a víz nyomását, felújítanák; a közterek is megújulnának; nem mellékesen az irányított áradással egyes nyomorral sújtott, higiéniai szempontból a középkort idéző települések kipucolását és járványveszély-mentesítését is hatékonyan lehetne elvégezni.

A terv hátránya ugyanakkor, hogy jelentős rugalmasság szükségeltetne hozzá, hiszen az időjárási viszonyoktól függne, hogy hány települést kell elárasztani, már ha egyáltalán szükséges. Figyelembe véve azonban a globális felmelegedés okozta időjárás-változást, egyre kevésbé számíthatunk nyugodt évekre.

Mivel az elárasztott települések mentén az árvízvédelmi vonalakat is felújítanák és fejlesztenék, a következő áradások idején ezeken a településeken már nem vagy csak csökkent mértékű készültségre lenne szükség, ami tovább javítaná a még el nem árasztandó települések melletti védelem hatékonyságát.

További fontos érv a terv mellett, hogy a katasztrófaturizmust is szervezetté lehetne tenni, hiszen jó előre tudni lehetne, hol lesz a következő „Nagy Árvíz”. Ez növelné a belföldi turizmust, ezáltal az állam több adóbevételre tehetne szert, valamint az érintett települések is pluszbevételhez juthatnának az idegenforgalmi adó révén, melyet szabadon használhatnának. A szervezettségből adódóan a katasztrófaturisták nem akadályoznák a védekezési munkálatokat, sőt információink szerint egyes utazási irodák a „katasztrófatúrákkal” párhuzamosan szívesen szerveznének „védekezőtúrákat” is, amely a megvédendő szakaszokon tovább növelné a sikeres védekezés esélyeit. Mint Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) elnöke érzékeltette, a „katasztrófatúrák” két- vagy többkörösek lehetnének: az úthoz járna egy második településlátogatás is a felújítás befejezte után, hogy a katasztrófaturisták lássák a változásokat, s nem utolsósorban hírét vigyék a vidék fejlődésének, ami újabb turistákat vonzana a térségbe. Lennének fakultatív körök is: ezeken a felújítási munkálatok különböző fázisaiba lehetne bekapcsolódni, így a katasztrófaturisták kicsit sajátjuknak is éreznék a települést, s talán többször is visszatérnének a későbbiekben meglátogatni „gyermekeiket”.

A fent felvázolt terv költségeit teljes egészében a vis maior keretre lehetne terhelni, így az egyéb felújítási, vidékfejlesztési és idegenforgalmi pályázatok keretét nem érintené, nagyban hozzájárulva azok sikeres lebonyolításához is.

Végül, de nem utolsósorban az építőiparnak is egy viszonylag folyamatos megrendelést adna, mely az egyes cégeket az esetlegesen nehezebb időszakokon átsegítené, csökkentené az ágazatban közismerten kirívóan magas körbetartozás mértékét, és egyúttal munkalehetőséget teremtene ezeken az elmaradott vidékeken, ezzel is elősegítve azok fejlődését.

Közlemény

Kedves Olvasóink!

Nagyon sajnáljuk, hogy hosszú ideje nem jelentkeztünk friss hírekkel, mentségünkre szóljon, hogy ez önhibánkon kívül történt. A szerkesztőségben már tornyokban állnak az időközben elavult hírek, annyi van belőlük, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni – ami a jelenlegi árvízi helyzetben talán még hasznos is volna, ám kellő szakértelem híján semmiképp sem szeretnénk még nagyobb bajt okozni, ezért embertársaink életének és vagyontárgyainak védelme érdekében e nagyszámú hír közzétételétől mégis inkább eltekintünk.

A történet röviden a következő: egyszer csak nem tudtuk frissíteni a honlapot. Hosszas utánajárás után kiderült, ebben csak tárhelyszolgáltatónk segíthet, ám ott éppen sztrájkoltak az alkalmazottak, így csak újabb egy hét késéssel tudtak az ügyünkkel foglalkozni. Mivel a sztrájk nem állt le, csak átalakult munkalassító sztrájkká, értelemszerűen a hibakeresés is sokáig tartott, míg végül kiderült, hogy hoaxkábel-szakadás okozta a bajt. Ám annak pontos helyét a mai napig nem sikerült felderíteni, így a kábel cseréje is várat még magára. Mint kiderült, a probléma nem csak bennünket érint: többek között Király Linda is tiltakozott már a lehetetlen állapotok miatt, lévén az ő blogjának tárhelyét is a szóban forgó cég biztosítja.

Ezt a posztot az AOL segítségével, egy általuk biztosított, ún. „kerülőútvonalon” keresztül tudjuk Önök elé tárni tájékoztatásul jelenlegi sanyarú helyzetünkről. A Microsoft egyik Magyarországon élő és dolgozó szakértője sem érti, miért tart ennyi ideig a probléma orvoslása, szerinte a hiba mégoly lassú munkamenet mellett is legfeljebb két nap alatt elhárítható lenne.

Olvasóinkkal egyetemben türelmetlenül és egyúttal kíváncsian várjuk a fejleményeket. Tájékoztatásul közöljük továbbá, hogy alapos megfontolás és jogi tanácsadónkkal történt hosszas egyeztetés után kártérítési pert indítunk a cég ellen, az így nyert összegből pedig Olvasóinkat fogjuk kárpótolni, ezenkívül a leghűségesebbek és legtürelmesebbek között élelmiszer-ajándékcsomagok kerülnek majd kisorsolásra a Hamé Pástétom Kft. felajánlásával, valamint egy kétszemélyes wellness-hétvége a festői szépségű Dunaújvárosban a Dunaferr Wellness- és Gyógyközpont felajánlásával.

Köszönjük megtisztelő türelmüket, és további kitartásra buzdítjuk Önöket – mi sem tehetünk egyebet, s amint lehetséges, újra elárasztjuk Önöket friss és érdekes hírekkel.

A Kihír.hu szerkesztőségének nevében
Erwan Knudsen lapigazgató

Ötöse lett a lottón, meghalt – rosszabbul is járhatott volna!

2010. május 19. | Bulvár,Itthon

Különös és szívszorító eset foglalkoztatja egy kis zalai falu lakóit. A falu futballcsapatának mindenese több mint ötven éve játszott ugyanazokkal a számokkal. Nem múlhatott el egyetlen hét sem anélkül, hogy be ne kerékpározott volna a közeli Nagykanizsára, hogy megvegye a lottószelvényt.

Idén májusban azonban az idős úr szívproblémákkal kórházba került Zalaegerszegre. Hiába könyörgött, az orvosok nem engedték ki a kórházból, és az ápolók sem vállalkoztak arra, hogy megvegyék neki a lottószelvényt. Az idős úr nem tudott ebbe belenyugodni, így egy szombati napon kiszökött a kórházból, és az első útjába akadó lottózóban megtette számait. Sajnos a visszaúton kórházi papucsában megbotlott, és olyan szerencsétlenül esett, hogy két nap múlva meghalt.

Bármikor bejöhet

A sors kegyetlen fintora, hogy a nyugdíjas gátőrnek éppen ezen a héten lett öt találata a lottón. Mégsem mondhatnánk különösebben szerencsétlennek az esetet, ugyanis a szemüvegét a kórházban felejtő éltes úr tévedésből a skandinávnak nevezett hetes lottón tette meg kedvenc öt számát, így mindösszesen 13 430 forintos nyereményét épp e tévedésnek köszönheti.

A helyieket megosztja az eset, egyesek tragikus szerencsétlenségről beszélnek, mások szerencsés kimenetelű tragédiáról, megint mások úgy vélik, rosszabbul is járhatott volna: történetesen, ha az ötös lottón húzzák ki a számait…

Parti Nagy Lajos operalibrettón dolgozik

A közelmúltban Kossuth-díjjal kitüntetett író-költő a novellák, versek, regények, műfordítások után újabb műfajban készül kipróbálni magát: ezúttal a Pinaopera című dalmű szövegkönyvén dolgozik.

„Egy közös barátunk balatoni nyaralójában találkoztam Petrovics Emillel, akivel szalonnasütés közben döntöttünk úgy, hogy közös művet alkotunk. Úgy vélem, hogy Emil hagyományostól eltérő zenei struktúráihoz, zenei ötletességéhez jól idomul a tőlem megszokott líra.”

Az író nem kívánta elárulni a készülő opera cselekményét. Ahogy fogalmazott, a műnek nem is lesz a klasszikus operákban megszokott története, inkább egy központi téma köré font epizódok laza szövedéke. Mint a címből is sejthető, az opera elsősorban a férfi-nő viszonyok összetettségét boncolgatja.

Döbbenet! Brazil kóristafiúk molesztáltak katolikus papokat

A botrány Alagoas állam Arapiraca városában tört ki, ahol a helyi televízió a múlt héten riportot készített a sértettekkel, és részleteket mutatott be a kompromittáló felvételekből. Az egyházmegye püspöke a leghatározottabban elítélte a történteket, vizsgálatot rendelt el, és feloszlatta a kórust. Mint elmondta, a helyzet rendezéséig felvételről játsszák majd az egyházi énekeket.

Képünk illusztráció

A püspök minden segítséget felajánlott a rendőrségnek, amely szintén nyomozásba kezdett. A legnépesebb katolikus országként számon tartott Brazília lakosságát sokkolta az ügy, egyebek között azért, mert a visszaélésekről felvételek készültek, s kijutottak az internetre. Ezen látható, ahogy a fiúk körbeveszik plébánosukat, és fenyegetéssel fajtalanságra kényszerítik.

A közelmúltban a dél-amerikai államban is egyre-másra derült fény olyan esetekre, ahol katolikus papok pedofília gyanújába keveredtek. Ez az első eset azonban, amikor a papok az elszenvedői a történteknek.

„Plébánosaink olyannyira félnek a pedofília gyanújától, hogy már fegyelmezni sem mernek a régi módon, nehogy egy kisebb nyakleves a szexuális zaklatás vádját vesse fel. Az egyre elszemtelenedőbb lurkók hamar rájöttek, hogy bármit megcsinálhatnak a szerencsétlen jámbor plébánosokkal. Lám, ide vezet a hagyományos értékrend felbomlása” – mondta el telefonon hírportálunknak Jairo Guedz, az egyházmegye szóvivője.

Új tulajdonos, új ízek a SIÓ-nál

Hazánk egyik legsikeresebb és legismertebb hazai gyümölcslémárkája, a több mint 30 éves múltra visszatekintő SIÓ a közelmúltban tulajdonost váltott. Korábbi tulajdonosa, az Eckes-Granini Group olyannyira megérezte a gazdasági válság hatását, hogy végül a márka eladására kényszerült. Az új tulajdonos, az ismert erdélyi vállalkozó, János Csaba mai sajtótájékoztatóval egybekötött italkóstolóján jelezte, minden szinten megújulást hoz a Sióhoz.

A megújulás elsősorban az ízeket érinti. „Minden magyarországi gyümölcslégyártó ugyanazokat az ízeket kínálja: ki ne unná már a narancs-, alma-, és baracklevet. A multivitamin, de akár a körtelé is az emberek könyökén jön ki” – fejtette ki az új tulajdonos. „Természetesen a konzervatívabb közönség kiszolgálására megtartjuk ezeket a termékeket is, de mellettük számos új ízt kívánunk a magyar piacra bevezetni.”

A sajtótájékoztató és italkóstoló közönsége a vakkóstolást követően izgatottan várta, hogy mely új termékek kapták a legtöbb szavazatot. A publikum igencsak meglepődött, amikor a legtöbb szavazatot kapott új termékről kiderült, hogy az egres- és bodzalé mellett 5-5% birkafaggyút és őzmájkivonatot is tartalmaz. Zajos sikert aratott a naspolya-útilapu-krétapor vegyes ital és a 100%-os tormalé. A kontrolltermékként becsempészett őszibaracklé ugyanakkor az utolsó előtti helyen végzett: csak a 100%-os balatoni iszapot tudta maga mögé utasítani.

A termékkínálattal együtt a márkanév is módosul. A SIÓ védjegy megtartása mellett a termékeken megjelenik az új tulajdonos nevére utaló „JC – King of the juice” felirat.

Zsiráfot fogadott örökbe Oszkó Péter

2010. május 12. | Bulvár,Itthon

Sandra

Faj: Zsiráf

Ivar: Tehén

Születési dátum:
2008. 08. 23.

A Fővárosi Állat- és Növénykertbe érkezett:
2008. 10. 14.

A Földön élő legmagasabb és leghosszabb nyakú élőlény. Éjszaka többnyire állva, de olykor fekve, fejét mindig az egyik hátsó lábán nyugtatva alszik, s ilyenkor nyaka szép ívet alkot.

Egyre többen olvassák a leköszönő pénzügyminiszter blogját, amelyen a gazdaságot érintő ügyek mellett időnként – persze igen korlátozottan – a magánéletébe is enged némi betekintést. Legújabb blogbejegyzésében Oszkó Péter annak állít emléket, hogy a Fővárosi Állatkert, pontosabban az Alapítvány a Budapesti Állatkertért hosszas unszolásának eleget téve a hétvégén örökbe fogadta Sandrát, a másfél éves zsiráfot.

„Dr. Persányi Miklós, az állatkert főigazgatója személyes jó barátom. Miki korábban sokszor ugratott azzal, hogy az oviban biztosan zsiráf volt a jelem, majd tőle függetlenül Gálvölgyi Jancsi barátom, az Alapítvány fővédnöke keresett meg az örökbefogadás ötletével. Aztán a gyerekek is megneszelték valahogy a dolgot, és ők is folyamatosan nyúztak, hogy »kistestvért« akarnak.

Végül megnéztem az Alapítvány holnapját, és megláttam Sandrát. Ettől kezdve már csak idő kérdése volt az örökbefogadás. Blogolvasóim előtt talán eddig sem volt titok, hogy tinédzserkorom óta szájharmonikázom. Azt viszont talán kevesebben tudhatták, hogy Sandra »(I’ll Never Be) Maria Magdalena« című száma volt az első szám, amit megtanultam harmonikán eljátszani. Előtte inkább a foci érdekelt, de amikor meghallottam, annyira magával ragadott ez a dal, hogy egész éjszaka csak gyakoroltam. Persze akkor még a hegyekben éltünk, senkit sem zavart az éjszakai harmonikaszó.”

Rettenet: Kaszával vágta ketté az örömlányt!

Akár egy jókora sündisznó...

Nem sokkal május 1-ji hajmeresztő mutatványa után, amikor is a pécsi Európa Kulturális Fővárosa program tiszteletére kaszákkal felszerelt, kormány nélküli biciklivel tette meg a Pécshez közeli Árpádtető és Mánfa közötti 10 kilométeres utat, Farkas Árpád nyugdíjas artista újabb produkcióval kápráztatta el a mátrai autósokat és kirándulókat – egy figyelmetlen prostituáltban az attrakció szó szerint mély nyomot hagyott.

A Somogy megyei Hetesen lakó 70 éves Árpád hatéves kora óta amatőr artista és zsonglőr, pályafutása során rendszeresen fellépett kulturális rendezvényeken, szállodákban, különböző show-műsorokban. Legnagyobb attrakciója, hogy százötven poháron képes egyensúlyozni, miközben nyakában egy gyereket tart.

Veszélyes munka

Árpád ezúttal huszonnégy pozsonyi kaszát erősített kerékpárjára (ez néggyel több, mint amennyivel Mánfára kerekezett!), hogy Kékestetőről indulva egészen Gyöngyösig guruljon, természetesen kormány nélkül, akárcsak legutóbb. Körülbelül félúton azonban, Mátrafüredet elhagyva a lejtőn több mint 40 km/órás sebességre felgyorsult bicikli közel sodródott az útpadkához, és az éles kanyarban a kerékpár jobb oldalára hasmagasságban felerősített egyik kasza jóformán kettévágta az út szélén kuncsaftra várakozó prostituáltat. Árpádnak szerencsére nem esett baja, ám nyomban félbeszakította produkcióját. Az „elkaszált” örömlányt a mentők azonnal kórházba szállították, már nincs életveszélyben, állapotáról bővebb felvilágosítást azonban családja kérésére nem adnak.

A nyugdíjas artista a szerencsétlen baleset ellenére szeretné megismételni a mutatványt – tervei szerint ha sikerül elérnie, hogy a rendőrség teljes útzárral segítse a bemutatót, „nem történhet hasonló szörnyűség”. Sőt, Árpád azt a reményét sem adta fel, hogy kaszás kerékpárjával egy kétezer méter magas svájci hegyről is lebiciklizzen egy nap.

Határrevíziót tervez a Fidesz – Nagy-Budapest már a nyáron létrejöhet!

Hírportálunk értesülései szerint a Fidesz az őszi önkormányzati választásokra készülve sajátos módon tervezi fővárosi pozícióit erősíteni. Mint ismeretes, Budapesthez 1950. január 1-jén 23 környező települést csatoltak, amivel a főváros területe két és félszeresére, népessége másfélszeresére nőtt. A Fidesz most hasonló átalakításra készül: az összevonások és egyszerűsítések jegyében 43 környező települést kívánnak Budapesthez csatolni.

Kétharmados parlamenti többsége birtokában a Fidesz elvileg Budapest fővárosi rangját is el tudná venni, és átadhatná mondjuk Debrecennek, ehhez képest Tarlós Istvánnak a köztévé reggeli műsorában adott nyilatkozata alapján feltételezhető, hogy a Fidesz nem ezen a módon, hanem inkább számos, javarészt stabilan jobboldali többségű település Budapesthez csatolásával kívánja biztosítani a jobboldali többséget a fővárosban.

„Budakeszi, Vecsés, Érd és Gödöllő lényegében már most is egybeépült a fővárossal, kimondottan hátrányos a fejlődésükre, hogy pusztán elhelyezkedésük folytán kimaradnak a Budapestet érintő fejlesztésekből” – mondta Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelöltje. Hozzátette: „Százhalombatta, Cegléd és Hatvan önkormányzatai is jelezték már, hogy szívesen tartoznának valamelyik újonnan kialakítandó fővárosi kerülethez, ennek lehetőségét azonban még meg kell vizsgálnunk”. Az éles baloldali kritikára reagálva Tarlós elmondta: „A köztudottan – hogy mást ne mondjak – gyenge képességű Horváth Csaba csak azért ellenzi az átalakítást, mert így még tarthatatlanabbá válna az az egyébként is minden realitást nélkülöző választási ígérete, miszerint minden budapesti háztartás 500 méteres körzetében lesz metrómegálló.”

A tervezett bővítést követően a mintegy 3 millió fős lakosságú Budapest Kelet-Közép-Európa legnépesebb városa lehet.

Adobe: Új stratégia a Flash-háborúban

2010. május 6. | Tech/IT

Miután az Adobe elvesztette az Apple ellen vívott első ütközetet – és hiába próbálkozott meg trükkös szoftverekkel, nem tudta bejuttatni a webes animációk és videók megjelenítéséért felelős Flash technológiáját az iPhone és iPad zárt platformjára -, úgy tűnik, új módszerhez folyamodik.

Hogy orvosolni tudja a sebesség és biztonság problémáit, úgy döntött, hogy a Flashben alkalmazott, még kiforratlan, 2006 óta nem fejlesztett ActionScript technológiát lecseréli a már évtizedek óta jól bevált, több százezer, különböző gépen használható alkalmazást futtató BASIC platformra.

Az interneten máris elérhetők az egykor milliókat szórakoztató játékok új, webes verziói, például a legendás Jet Pac:

Mivel a BASIC-ben megírt játékok és alkalmazások futtatásához minimális mennyiségű memória is elegendő – gondoljunk itt a 64, illetve 48 kB memóriával rendelkező Commodore 64 és ZX Spectrum számítógépre -, az Apple többé nem hivatkozhat a Flash túlzott erőforrásigényére. És mint ahogy a 80-as évek slágergépein ismeretlenek voltak a vírusok, várhatóan az új, BASIC alapú mobilalkalmazásokat sem fogják fenyegetni a rosszindulatú támadások.

Az Adobe vezérigazgatója, Shantanu Naraye személyesen mutatta be az Adobe Flex fejlesztői rendszer új, BASIC alkalmazások készítését lehetővé tevő változatát. Szavai szerint „az új BASIC technológián alapuló Flash nemcsak meglévő alkalmazások tízezreit teszi azonnal elérhetővé a mobil eszközökön, hanem új korszakot is nyit a mobilweb-alkalmazások fejlesztésében”.

Kíváncsian várjuk, mit lép az Apple, hogy megőrizze az iPhone és iPad fejlesztői platformjának zártságát és ezzel együtt az AppStore dollármilliókat termelő egyeduralmát.